Egy kutyát megtanítani leülni, lefeküdni, pacsit adni, pofonegyszerű. Legalábbis biztos vagyok abban, hogy ha megkérdeznék 10 gazdit, szinte 100%-uk ezt mondaná. Nos, egyet kell értsek, valóban könnyű. De akkor mégis miért kell négyszer kiadni a kutyának a „fekszik” vezényszót, miért csak otthon hajlandó végrehajtani, az utcán miért nem és miért fekszik le, ha ültetést kértél tőle. Nézzük csak, hol is lehet a hiba!
Először is, leszögezném, hogy nem Veled van a gond. És nem is a kutyád „működik rosszul”. Az ebek tanításának is vannak ugyanis „szabályai”. Ha azokat nem ismerjük, nem lesz stabil az a tudás, így nem is várhatjuk el tőle, hogy minden körülmények között (bárhol), egy vezényszó elhangzása után pontosan végrehajtsa az adott feladatot. Szóval vegyük sorra, hol lehet a legkönnyebben elrontani.
1. Nem gyakorlunk eleget!
Sok gazditól hallom, hogy a kutyusa 2 perc alatt megtanult leülni (ez tulajdonképpen adja magát: ha elég magasra tartok egy jutalomfalatot a kezemben akkor a kutyák jelentős része leteszi a popsiját – persze, van, aki felugrik, hátha eléri). Szóval az említett módszer – majdhogynem – tökéletes. Majd, amikor meg akarja mutatni, hogy a kutya leül, és kiadja a vezényszót, semmi nem történik. Ilyenkor mindig megkérdezem, gyakorolták-e. Általában kiderül, hogy nem volt rá idő, szóval utoljára egy hete… Száz szónak is egy a vége, ne várjuk el a kutyától, hogy bármit is megtanuljon, ha nem gyakoroljuk vele naponta.
2. Csak otthon tréningezünk!
Természetes, hogy a legtöbb ember otthon, a négy fal között – főként, ha még kölyök – kezdi el a kutyáját tanítgatni. Aztán jó sokat gyakorolnak – de tényleg –, de amikor a csoportos óráim egyikén találkozunk, a kutya „elromlik”. A gazdi pedig elkezd mentegetőzni. Pedig nem rontott el semmit! Csupán a nappaliból nem helyezte át a tréninget a teraszra, a kertbe, az utcára. Hiszen „könnyű terep” a kutyának az ingerszegény közeg, ott könnyedén tanul meg bármit. A kért feladatot elvégezni egy parkban vagy egy bevásárlóközpontban már egészen más – ha egy négylábú az említett helyszíneken is első szóra teljesíti, amit kértünk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy stabilan tudja a feladatot.
3. Sokat várunk el tőle!
Kölyökkutyánk van? És az elmúlt 45 percben már 50-szer kértünk tőle ültetést és fektetést, felváltva? És az utolsó 25-öt már nem csinálta eléggé lelkesen? Vagy egyáltalán nem is csinálta? Hát, azt mondom, ne csodálkozzunk, ha már nem dolgozik jókedvűen, nem kéri a jutalomfalatot, otthagy minket vagy elkezd játszani valamivel, amit a közelben talál. Ha túl monoton a tréning vagy a kutya korához képest túl nagy az elvárásunk (pl. egy-egy feladat gyakorlásánál), akkor csak azt érjük el, hogy egy életre elvesszük a kedvét a tréningezéstől. És a jövőben mindegy, hogy sült májat vagy bélszínt ajánlunk neki jutalom gyanánt, nem lesz a tréning örömteli és önfeledt, a kutya pedig boldog és motivált.
4. Nincs motiváció!
Minden kutya motiválható. A mi feladatunk az, hogy megtaláljuk, mi a motivációja tárgya: némely kutyáknak ez a labda, játék, plüss vagy valamilyen hasonló tárgy, míg másoknak az élelem, amelynek veleszületett biológiai értéke van. A táplálékoknál felállíthatunk egy sorrendet; beszélünk elsődleges (primer), másodlagos (szekunder) és harmadlagos (tercier) jutalomról, ahol utóbbi a legkevésbé „értékes”. A jutalom kiválasztását mindig a tréninghez és a kutya habitusához igazítsuk.
5. Nem jó időben jutalmazunk!
Máris megmagyarázom, mit értek ez alatt. Sok kölyökkutyatulajdonosnál találkoztam azzal, hogy meg szeretné mutatni, milyen okos a kutyája: leülteti, lefekteti, pacsit kér, majd megmutatja, hogyan tud forogni, bukfencezni és beállni a gazdi lábai közé. Majd ezt követően kap a kutya egy darab jutalomfalatot. Hogy mi itt a hiba? Nem, nem az a baj, hogy egy darab falatot kapott. Vagyis nem ez a legnagyobb gond. Inkább az, hogy nem jutalmaztunk minden egyes feladatot. Nem kell mindjárt egy komplett feladat láncolatot kérni a kutyától, ezt a különböző kutyás sportokban is általában minimum fél év gyakorlás után kezdik el alkalmazni. Semmiképpen nem a tanítás fázisában.
+1
Nem jutalmazunk egyáltalán!
A kedvencem, amikor a gazdi azt mondja, hogy a kutya ne jutalomfalatért dolgozzon, hanem azért, mert „a gazdi a főnök”. Tanítási fázisban, amikor a kölyöknek/felnőttnek egy feladatot tanítok, nem tehetem meg, hogy nem jutalmazom! (Vagyis megtehetem, de akkor nem várhatom el, hogy meg is csinálja.) Nem, nem kell minden egyes elvégzett feladat után jutalomfalatot adni élete végéig, de ez majd egy másik poszt témája lesz… Jutalmazni viszont kell! Minden egyes, vezényszóra jól elvégzett feladatot.
Ugye, hogy egy olyan egyszerűnek tűnő „dolgot”, mint a kutya tanítása, milyen sok ponton el lehet szúrni? Hány meg hány "banánhéj" van, amin simán elcsúszhat a gazdi, aki a végén majd azzal magyarázza az eb látszólagos szófogadatlanságát, hogy: „Ez a kutya gonosz.”
Holott csak be kellene tartani az imént említett néhány szabályt...
