2022. december 29. – A találkozás
Hátra se nézett, emelt fővel és feltartott farokkal elindult a kocsi felé (fogalmam sincs, honnan tudta, melyikkel jöttünk, biztos elolvasta a feliratot vagy felismerte a logóban Oriont) és szépen, ügyesen beugrott a hátsó ülésre, persze, miután előzékenyen előreengedte Orit.
A 2 órás úton briósba kucorodva aludtak egymás mellett, a kisasszony néha rátette a fejét Orionra, aki békésen tűrte. (Volt más választása?)
Első utunk az állatorvoshoz vezetett, hiszen a jobb mellső lábán felfedezett 3 cm hosszú, eléggé mély, többnapos, kezeletlen vágás elég csúnya volt, gyanítottam, hogy varrni is kell. És persze, szerettem volna, ha a sok huskyt látott állatorvosunk mond valamit az egészségi állapotáról.
Közben az autóban ülve folyamatosan a nevén gondolkodtunk. Nem volt kérdés, hogy mi nevezzük el, hiszen így lesz igazán a miénk, így lesz a családunk teljes jogú tagja.
Két névötlet között pedig sorra hívtuk a kutyakozmetikusokat, hogy valakihez még aznap délutánra be tudjuk könyörögni a kisasszonyt, mert nem volt éppen rózsaillatú.
Az állatorvoshoz természetesen úgy kellett bevontatni. Olyan érzésem volt, mintha a zárt terekbe (ház/lakás) nem merne bemenni. Szóval felkaptuk, bevittük. (Nem ma kezdjük az oktatást…)
A doki alaposan átnézte a 9 hónapos kisasszonyt, kombinált oltások híján, beadta az elsőt, átírta a nevemre a chipjét, illetve az útlevelét az adatbázisban. Kapott féreghajtót (a Nexgard Spectra mellé) és nem utolsó sorban a számomra legégetőbb kérdésre is megnyugtató választ adott: nem leszek nagymama.
Megnézte a csúnya vágást is - ezt bizony majd varrni kell.
A vizsgálatot és a későbbi kozmetikázást – ezúton is köszi, Barbi! – angyalként tűrte. Nem vicsorgott, nem harapott, nem csípett, nem ficánkolt, nem hisztizett. (Egy pillanatra el is bizonytalanodtunk, hogy tényleg husky-e…)
Este tisztán, illatosan vittük haza, hogy megmutassuk neki új otthonát. A lépcsőháznál ismét előjött a „házbalépéses” para. Itt már volt időnk. Oriont előreküldtem. A pórázt nem húztam, lazára engedtem, csalogattam, kedvesen, aranyosan. A jutalomfalatokat ugyan nem fogadta el, de közel 5 perc kérlelés után már óvatosan, de elindult befelé. Aztán megint megtorpant.
A lépcső minden eddiginél nagyobb mumusnak bizonyult. 10 percig vártunk, majd feladtuk és elindultunk a lift felé, ahová lassan, de bemerészkedett (még jó, hogy van a házban). A lakásajtón szintén csak nagy nehézségek árán jutottunk be. De végül sikerült.
Fáradtan dőltünk hátra az ágyon… Tizenkét óra vezetés és rohangálás után végre hazaértünk!
Üdv az új otthonodban, kicsi Pandora!
Kapcsolódó cikk az első állatorvosi látogatásról:
Új kutya a háznál, avagy első látogatás az állatorvosnál
