2022. december 30. – Túl az első éjszakán
Az éjszaka gond nélkül, teljes nyugalomban telt. Az igazat megvallva nem erre számítottam. Azt gondoltam, hogy nyugtalanul mászkál majd, egyik helyről a másikra, kb. 5 percenként, és ha megmozdulok az ágyon, akkor a másodperc törtrésze alatt ott terem, az arcomba tolja a hófehér kis buksiját és nagyokat pislog jégkék szemeivel: „Látom ám, hogy fennvagy! Csináljunk már valamit együtt! Uncsizom!”
A fel-alámászkálás továbbá azért is lett volna indokolt, mert a hőmérséklet eléggé eltér egy udvar (kinti kutya volt eddig) és egy téglalakás nappalija között. (Főleg télen!)
Újabb meglepetés volt számomra, hogy Oriont sem piszkálta; az egyik a lakás egyik pontján, a másik a másik pontján feküdt. (Pandora a dohányzóasztal alól kilógó szőnyegrészt találta alkalmasnak arra, hogy a nap fáradalmait kipihenje – természetesen szemben a tévével. Eskü, a Family Guy-t még nézte is!)
Viccet félretéve, egész éjjel meg sem mozdult. Mondjuk volt mit „feldolgoznia”: új élmények, illatok, emberek, helyszínek… Ráadásul a vidéki kisasszonyból hirtelen fővárosi úrilány lett, úgyhogy éjszaka egészen biztos, hogy egy szoftverfrissítést is lefuttatott.
Másnap reggel úgy döntöttem, a szobatisztasággal kezdtem a nevelést. Reggel 7 óra körül pattantam ki az ágyból, hogy még Pandora ébredése előtt lerohanjak vele. Szerencsére ráérősen ébredt, így volt időm még a jutalomfalattartómat (naná, hogy Orion’s Kit) is feltölteni virslivel.
Lelifteztünk, majd kirohantunk a lépcsőházból. Szerencsémre néhány méter után, ügyesen pisilt a betonra. Cserébe kapott jó sok jutalomfalatot és szociális dicséretet. Természetesen, nem toltam túl (nem voltam hangos és nem dögönyöztem halálra sem), hiszen már korábban észrevettem, hogy az érintésnél kissé elhúzza a fejét, lelapítja a füleit, elhúzódik. Ez persze, korántsem meglepő, mégiscsak husky. Továbbá amiatt sem az, hogy én még gyakorlatilag egy idegen vagyok számára.
Ahhoz, hogy ez változzon, nagyon sok türelemre van szükség. És időt kell neki adni. Erőltetni, sürgetni semmit nem szabad. Az ugyanis, amit ilyenkor magukból mutatnak, az még nem az igazi, „végleges jellemük”. (Ezért nem kell aggódni, ha az új családtag olyasmiket produkál, mint például matricaként követ minket a lakásban, megállás nélkül nyüsszög, sír, vagy percenként helyet változtat, mert sehol nem érzi magát biztonságban.
Egy kutya „megérkezése”, azaz, hogy teljes mértékben biztonságban érezze magát új helyén, elfogadja az új családot, bátran merjen megnyílni, megmutassa valódi énjét, személyiségét, az úgy 2-6 hónap.
Nyugi kislány, én türelmes vagyok!
Az éjszaka gond nélkül, teljes nyugalomban telt. Az igazat megvallva nem erre számítottam. Azt gondoltam, hogy nyugtalanul mászkál majd, egyik helyről a másikra, kb. 5 percenként, és ha megmozdulok az ágyon, akkor a másodperc törtrésze alatt ott terem, az arcomba tolja a hófehér kis buksiját és nagyokat pislog jégkék szemeivel: „Látom ám, hogy fennvagy! Csináljunk már valamit együtt! Uncsizom!”
A fel-alámászkálás továbbá azért is lett volna indokolt, mert a hőmérséklet eléggé eltér egy udvar (kinti kutya volt eddig) és egy téglalakás nappalija között. (Főleg télen!)
Újabb meglepetés volt számomra, hogy Oriont sem piszkálta; az egyik a lakás egyik pontján, a másik a másik pontján feküdt. (Pandora a dohányzóasztal alól kilógó szőnyegrészt találta alkalmasnak arra, hogy a nap fáradalmait kipihenje – természetesen szemben a tévével. Eskü, a Family Guy-t még nézte is!)
Viccet félretéve, egész éjjel meg sem mozdult. Mondjuk volt mit „feldolgoznia”: új élmények, illatok, emberek, helyszínek… Ráadásul a vidéki kisasszonyból hirtelen fővárosi úrilány lett, úgyhogy éjszaka egészen biztos, hogy egy szoftverfrissítést is lefuttatott.
Másnap reggel úgy döntöttem, a szobatisztasággal kezdtem a nevelést. Reggel 7 óra körül pattantam ki az ágyból, hogy még Pandora ébredése előtt lerohanjak vele. Szerencsére ráérősen ébredt, így volt időm még a jutalomfalattartómat (naná, hogy Orion’s Kit) is feltölteni virslivel.
Lelifteztünk, majd kirohantunk a lépcsőházból. Szerencsémre néhány méter után, ügyesen pisilt a betonra. Cserébe kapott jó sok jutalomfalatot és szociális dicséretet. Természetesen, nem toltam túl (nem voltam hangos és nem dögönyöztem halálra sem), hiszen már korábban észrevettem, hogy az érintésnél kissé elhúzza a fejét, lelapítja a füleit, elhúzódik. Ez persze, korántsem meglepő, mégiscsak husky. Továbbá amiatt sem az, hogy én még gyakorlatilag egy idegen vagyok számára.
Ahhoz, hogy ez változzon, nagyon sok türelemre van szükség. És időt kell neki adni. Erőltetni, sürgetni semmit nem szabad. Az ugyanis, amit ilyenkor magukból mutatnak, az még nem az igazi, „végleges jellemük”. (Ezért nem kell aggódni, ha az új családtag olyasmiket produkál, mint például matricaként követ minket a lakásban, megállás nélkül nyüsszög, sír, vagy percenként helyet változtat, mert sehol nem érzi magát biztonságban.
Egy kutya „megérkezése”, azaz, hogy teljes mértékben biztonságban érezze magát új helyén, elfogadja az új családot, bátran merjen megnyílni, megmutassa valódi énjét, személyiségét, az úgy 2-6 hónap.
Nyugi kislány, én türelmes vagyok!
Kapcsolódó cikk a szobatisztaságra szoktatásról:
Új kutya a háznál, avagy így neveld szobatisztaságra
