2022. január 1. – újév, új én
Még tegnap sor került az ivartalanítására. Igen, én döntöttem így, Orion és Pandora érdekeit, ösztöneit, egészségét szem előtt tartva, hogy a kislányt 9 hónapos korában ivartalaníttatom. A döntésemben a mancsán lévő csúnya vágás is szerepet játszott, azt ugyanis varrni kellett. Ehhez pedig altatásra volt szükség. Azt pedig nem akartam, hogy pár hét/hónap múlva újra elaltassák egy másik beavatkozás, az ivartalanítás miatt.
2022. december 30. – Túl az első éjszakán
Az éjszaka gond nélkül, teljes nyugalomban telt. Az igazat megvallva nem erre számítottam. Azt gondoltam, hogy nyugtalanul mászkál majd, egyik helyről a másikra, kb. 5 percenként, és ha megmozdulok az ágyon, akkor a másodperc törtrésze alatt ott terem, az arcomba tolja a hófehér kis buksiját és nagyokat pislog jégkék szemeivel: „Látom ám, hogy fennvagy! Csináljunk már valamit együtt! Uncsizom!”
2022. december 29. – A találkozás
Hátra se nézett, emelt fővel és feltartott farokkal elindult a kocsi felé (fogalmam sincs, honnan tudta, melyikkel jöttünk, biztos elolvasta a feliratot vagy felismerte a logóban Oriont) és szépen, ügyesen beugrott a hátsó ülésre, persze, miután előreengedte Orit. A 2 órás úton briósba kucorodva aludtak egymás mellett, a kisasszony néha rátette a fejét Orionra, aki békésen tűrte. (Volt más választása?)
Egy kutyát megtanítani leülni, lefeküdni, pacsit adni, pofonegyszerű. Legalábbis biztos vagyok abban, hogy ha megkérdeznék 10 gazdit, szinte 100%-uk ezt mondaná. Nos, egyet kell értsek, valóban könnyű. De akkor mégis miért kell négyszer kiadni a kutyának a „fekszik” vezényszót, miért csak otthon hajlandó végrehajtani, az utcán miért nem és miért fekszik le, ha ültetést kértél tőle. Nézzük csak, hol is lehet a hiba!